
Tartja azt a régi magyar mondás. Ha korábban ez nem is volt így, de sokunk most igencsak bővelkedik időben, így azoknak akik bármilyen esemény, rendezvény, születésnap legény vagy leánybúcsú szervezés előtt állnak kedvezhet az otthon töltött idő, ugyanis alaposan utána tudnak járni jó pár dolognak, amit korábban egész egyszerűen csak kihagytak volna, nem szenteltek volna elegendő időt rá, vagy nem tudták volna párjukkal megbeszélni.
Lássuk néhány példát, hogy mit érdemes alaposabban körüljárni rendezvények tekintetében, ha időnk engedi!
A legtöbb esemény szervezésekor, főképpen a férfiak ( tisztelet a kivételnek) hajlamosak a részletek átugrására, amolyan jól van az úgy, vagy majd lesz valahogy megoldásokra hivatkozva. Ha időnk engedi és van lehetőségünk kutatni bizonyos információk után, kidolgozni egy alapos tervet az adott eseménnyel kapcsolatosan, elképesztő nagy csodákat tudunk véghezvinni. Nem csak ötletek tekintetében, de jónéhány költségvetési segítséget is nyújthatunk magunknak, hiszen olyan alternatívákra bukkanhatunk, amelyek korábban eszünkbe sem jutottak!
A legfontosabb dolog tehát egy legénybúcsú vagy leánybúcsú, esküvő esetleg meglepetés szülinap szervezésekor, hogy legyen pontos tervünk, amit a beavatottaknak ( szervező csapat többi tagja, résztvevők) át tudunk adni!
1# A legtöbb esemény szervezése, tervezése azzal kezdődik, hogy hol is legyen az. Ilyenkor beütjük a Google-be a különböző keresési kifejezéseket és elénk tárulnak a választási lehetőségek, esetleg ismerősök, barátok által javasolt helyeket nézegetünk meg az interneten.
A rendezvényhelyszín kapcsán általában azokat a szempontokat vizsgáljuk meg, hogy hol is van, mekkora a befogadóképessége, milyen egyéb szolgáltatásokat tud biztosítani, mint pl. szállás, ceremónia helyszínek, milyen egyéb opciókat ajánl az ott mulatozni vágyóknak.
Amit javaslunk, hogy mindenképpen járjunk utána, hogy mennyire voltak elégedettek a szervessel, helyszínnel a korábban ott ünneplők, ezért olvasgassunk véleményeket, nézzünk ki mit dicsért, ki mire írta, hogy nem volt, elfelejtették stb. Ez fontos lehet, hisz alkalom adtán olyan dolgokat juttathatnak eszünkbe, ami esetleg még a rendezvényhelyszín tulajdonosának sem jutott volna eszébe, mint javaslat, sőt mi magunk sem tudtuk, hogy igényünk van rá!
2# Költségvetés egy nagyon fontos szempont! Ha legénybúcsút tervezünk, ha leánybúcsút, ha születésnapot általában mindig több résztvevős a költségvetés megosztása, így tudnunk kell más pénztárcájával is gondolkodni és olyan programokat szervezni, amik azok számára sem okoznak problémát, akik éppen az adott eseményre kevesebbet pénzt szántak. Ilyenkor az alternatívák összegyűjtése, táblázatban vezetése és szavazásra bocsájtás az egyik legjobb eszköz.
Érdemes létrehoznunk egy zárt csoportot a szervezőkkel, résztvevőkkel és ott mindent demokratikusan megbeszélni és lehetőséget biztosítani a csapatnak, hogy olyan eseményen vegyen részt, ahol ha a programokat nem is ő találta ki, de lehetősége volt eldönteni, hogy melyik is legyen az. Főképpen a búcsú és szülinapi bulit szervezőknek nagy feladat ez, hiszen nem elég a programunk keresése és azok költségeinek összegyűjtése, de figyelni kell a közösség érdekeire. Az biztos, hogy bármilyen rendezvényt is szervezünk a felkészültség és a logisztika elmaradhatatlan eszköze a sikernek, ezért ha időnk engedi a hétköznapokban, akkor ennek a pontnak érdemes nagyobb figyelmet szentelni!
3# Játékok megszervezése, extra programok kitalálása! Nem kell azért rendezvényszervezőnek lenni, vagy pro marketing gurunak, hogy tudjuk az emberek imádják a meglepetéseket, szeretik, ha van történés körülöttük egy buliban! Ez az, amiért minden alkalommal, akár esküvők alkalmával is felbérlünk egy vőfélyt vagy ceremóniamestert, hogy szórakoztassa a népet, kitaláljon ötleteket. Viszont sokszor találkozhattunk azzal a problémával, kínos helyezettel, hogy a résztvevők nem elég, hogy ismerik a játékot, de egyenes unalmasnak találják, hisz az előző szombaton már ugyanezt játszották valaki más buliján már. Kocsis és a király, táncpárbaj, szemeltakarós fotók és társaik.
Ha igazán fontos nekünk az esemény, bár ezt a szakemberek nem szeretik, de mégis csak mi fizetünk nekik és nem fordítva, adhatunk néhány ötletet, hiszen mi ismerjük a násznépet vagy a búcsú csapat tagjait, hogy mikkel tudnak igazán szórakoztató válni a program ideje alatt, ezért érdemes fórumokon, külföldi weblapokon, youtube videókból ötletet meríteni, hogy máshol mikkel dobják fel a rendezvényeket.
4# Zárógondolatunk pedig az esküvőkre vonatkozik inkább, hiszen sokszor hajlamosak vagyunk, ismételten férfi társainkra gondolok inkább ( tisztelet a kivételnek) elkapkodni, vagy utolsó utáni pillanatra hagyni, még az esküvői öltönyeink kiválasztását is. Mennyasszonyoknál ez inkább élvez nagyobb prioritást, viszont ha idejük van a leendő aráknak is érdemes alaposan körbe nézni a világhálón, akár külföldi oldalakat böngészve is, hiszen ha van időnk nem kell foglalkozni a szállítási, esetleg méretre igazítási problémákkal, hisz mindenre juthat időnk!
Amennyiben sikerült megfelelő helyszínt találni, költségvetést alaposan megtervezi és a program ötletek, valamint a megfelelő alkalmi ruhák is rendelkezésünkre állnak, se akasszuk fel a kabátot, hiszen új ötletek mindig jöhetnek és néha érdemes őket bevetni a még jobb esemény érdekében!