
„Megint egy évvel öregebb lettél” – így szól a híres születésnapi ének! Ki melyik születésnapjára tud visszaemlékezni? Melyik az az év, amelyik igazán emlékezetes és miért pont az? Számos oka lehet annak, hogy 1-1 születésnap valamiért felejthetetlenebbre sikerült, mint az előzőek vagy az azt követők. Hogy milyen tényezők állhatnak e mögött?
1. Első okként emelnénk ki azt, hogy az emberek életük során nagyobb partikat szerveznek, ha kerek évszámok alkalmával, mint 20, 30, 50 és így tovább, ennél fogva a család és barátok is nagyobb hangsúlyt szoktak fektetni a szervezésre és több vendégeket is hívnak meg, lehetőség szerint több programmal megfűszerezve.
2. A következő nyomós érv, amiért emlékezetes lehet egy születésnapi parti az, hogy olyan programokat szervezünk vagy szerveznek nekünk, amelyek igazán extrémek, eltérnek a megszokott eseményektől, lehet néha költségesebbek is, de egyszer annyi éves az ember amennyi, így simán belefér egy ejtőernyőzés, limuzinbérlés, külföldi utazás és megannyi ötlet.
3. Szintén fontos pontként említeném, ha már kerekévfordulókat soroltuk és az azon résztvevőket, hogy vannak barátok, családtagok, akik mindegyiken ott vannak és velük érezzük igazán jól magunkat, netán 1-1 családtag okoz nekünk felejthetetlen pillanatot a születésnapi bulinkon.
4. Nem utolsó sorban, ami igazán fontos a szervezés részben és talán az emlékezést legjobban elősegíti, még akkor is, ha ugyanaz a program, mint korábban és ugyanazokkal az emberekkel, az a születésnapi helyszín. Mi van, ha idén nem otthon vagy a legközelebbi kis étteremben, hanem egy igazán exkluzív helyszínen ünnepled születésnapodat. A Bird rendezvényhajó fedélzete is ilyen, hisz nálunk garantáltan olyan környezetben lehet ünnepelni, ami biztosan nem illan el nyom nélkül.
5. Végső soron pedig a zene! Ha igazán ütős helyszínt találtál és remek partnereid is vannak, de nem szeretnél közösségbe menni, mert kizárólag családdal, barátokkal kívánod eltölteni születésed napját, akkor bizony fontos hangulatfelelős a zene. Itt nem csak élő zenész, zenekar vagy dj tud igazán nagyot ütni, de majdnem minden társaság rendelkezik 1 személlyel, aki nagy barátja a technikának és bizony szereti keverni, szervezni a zenei életet.
Ha mindez összeállt és tudod, hogy ilyen egy ilyen privát partira vágysz születésnapod alkalmából, esetleg szeretteidet lepnéd meg egy hangulatos Duna parti rendezvényhelyszínnel, ne habozz, keresd a Bird Hajó csapatát és ígérjük, hogy minden szervezésben partnereid leszünk!